Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap élvezetétől.

"Oly furcsák vagyunk mi emberek,az egyik szemünk sír a másik nevet.Egymásról azt hisszük boldog talán,s irigykedünk egy-egy vidám szaván.És nem vesszük,ó dehogy vesszük észre,hogy könnyek égnek csillogó szemébe."





Emlékezhetsz... Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok!


Mindeannyian egyediek akarunk lenni és épp ez tesz minket annyira egyformává.

A világnak több szerény zsenire lenne szüksége.Olyan kevesen maradtunk.:)

Sok dolog jár a fejemben,amire nem tudom a megoldást,s még a nagy gondolkodók is csak nehezen tudnának ezekről beszélni.Sajnos hiába foglalom le a két kezem,az agyam jár tovább.Még a végkimerülés szélén is csak erre tudok gondolni.Érdemes lenne felkeresni az illetékest ,s talán akkor nem emészteném magam tovább...De ez van...:)