!♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥!


Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!

Ne írj olyat, amit mások is tudnak, s ha mégis olyat írsz, úgy írd ahogy senki más!

Könnyen mondja, állítja az ember, hogy inkább a halált választja, mint a kegyetlen életet, ám ha közel kerül a választáshoz, ráeszmél: a kegyetlen élet is jobb a halálnál, mert abban talán még akad egy halvány reménysugár, ami sorsa megváltoztatásával ámítja a lelkét.



"Kik vagytok?

Kik vagytok ti, kik körülvesztek?
Kik vagytok?
Megmondom én kik!
Senkik vagytok.
Semmi közötök hozzám.
Nem ismerlek igazán benneteket,
Mégis veletek vagyok.
Megosztom veletek titkaim,
Gondolataim.
Arcotok komoly, együtt érző,
De tudom, belül nevettek,
Bolondnak tartotok.
Kik vagytok, hogy bolondnak gondoltok,
És nem mondjátok ki?!....
MONDJÁTOK KI!!
Ne nehezítse lelketek,
És akkor legalább nem kell színészkednetek!
Higgyétek el, nem lesz harag.
Legalább megtudom azt, ami
Minden kínnál fájdalmasabb.
De így legalább könnyebb lesz mindenkinek.
Nem hiszitek?...Pedig higgyétek el!
Még egyszer kérdem én, kik vagytok, hogy,
Nem hisztek nekem, pedig igazat mondok....
Ha nem hisztek, hát nem hisztek....
Éljétek csak a magatok világát!
Nem kelletek, elboldogulok nélkületek is!"




"Mikor valaki megbánt, csak homokba
szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha
valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, JÓSZERENCSÉDET PEDIG
KŐBE VÉSNI!"