Ne írj olyat, amit mások is tudnak, s ha mégis olyat írsz, úgy írd ahogy senki más!

Könnyen mondja, állítja az ember, hogy inkább a halált választja, mint a kegyetlen életet, ám ha közel kerül a választáshoz, ráeszmél: a kegyetlen élet is jobb a halálnál, mert abban talán még akad egy halvány reménysugár, ami sorsa megváltoztatásával ámítja a lelkét.



"Kik vagytok?

Kik vagytok ti, kik körülvesztek?
Kik vagytok?
Megmondom én kik!
Senkik vagytok.
Semmi közötök hozzám.
Nem ismerlek igazán benneteket,
Mégis veletek vagyok.
Megosztom veletek titkaim,
Gondolataim.
Arcotok komoly, együtt érző,
De tudom, belül nevettek,
Bolondnak tartotok.
Kik vagytok, hogy bolondnak gondoltok,
És nem mondjátok ki?!....
MONDJÁTOK KI!!
Ne nehezítse lelketek,
És akkor legalább nem kell színészkednetek!
Higgyétek el, nem lesz harag.
Legalább megtudom azt, ami
Minden kínnál fájdalmasabb.
De így legalább könnyebb lesz mindenkinek.
Nem hiszitek?...Pedig higgyétek el!
Még egyszer kérdem én, kik vagytok, hogy,
Nem hisztek nekem, pedig igazat mondok....
Ha nem hisztek, hát nem hisztek....
Éljétek csak a magatok világát!
Nem kelletek, elboldogulok nélkületek is!"




"Mikor valaki megbánt, csak homokba
szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha
valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, JÓSZERENCSÉDET PEDIG
KŐBE VÉSNI!"